cilkairka

Emília története

Emília 6.

Még szerencse, hogy a falunak volt saját iskolája és nem kellett a szomszédos településre menni. Róza ugyanis kifejezetten tartott attól, hogy elsőszülött kislányát iskolába engedje. Az örök féltés most is munkálkodott benne, így amikor Milike 1926 őszén korengedménnyel megkezdte elemi népiskolai tanulmányait, csak úgy engedte el, ha reggel Sanyival mentek és tanítás után pedig a nagymama kísérte haza.
Mivel Milike csak decemberben töltötte be a hatot, – viszont apukája minél hamarabb szerette volna, hogy kenyérkereső legyen -, ezért már ebben a zsenge korában beíratták. A korengedményt minden gond nélkül megadták nekik, hiszen a kislány értelmes és fogékony volt, korához képest pedig érett. Szerette az iskolát is, de az a típus volt, aki szinte mindenhol jól tudta érezni magát. Inkább csak azt szokta meg nehezen, hogy kevesebbet van otthon és nem tud annyit játszani. Első évesként nem kapott még otthonra házi feladatot, csak ritkán volt az iskolával gondja délután. Összesen két osztály volt, vegyes életkorú gyerekekkel. A saját osztályában ő volt a legfiatalabb és a legkisebb is. Szinte ugyanazokkal járt iskolába, akikkel korábban együtt játszott és akikkel – ha tehette – továbbra is együtt élvezték a szabad órákat.
Neveltetésének része volt, hogy a ház körül vagy éppen a testvérei ellátásban egyre inkább igénybe vették a segítségét. Rendszeres feladatokat kapott, például ekkoriban már neki kellett minden nap ellenőriznie, hogy vannak-e összeszedésre váró tojások, ha igen, akkor szintén rá volt bízva azok összegyűjtése.
Kisebb testvéreit még nem lehetett munkára fogni, tehát Milike gyakorta foglalkoztatva volt, ennél fogva sohasem unatkozott.
Télen sokszor nagyon megnehezítette az időjárás, hogy iskolába menjenek, pedig csak pár utcányira, a Fő utcáig kellett menni. Gyakoriak voltak a nagy mennyiségű havazások, a hóviharok és a mínusz 15-20 fokos hőmérsékletek ezeken a hajnalokon, és a körülmények napközben is csak alig enyhültek. Éppen ezért az anyukák kritikus időjárás esetén nem engedték el a gyerekeket otthonról, és a tanítás elmaradt.
Ezek a napok ajándékok voltak Milike számára.  Az iskolát ugyan szerette, de a hideget egyáltalán nem. Kész szenvedés volt a fogcsikorgató hidegben útnak indulni és botorkálni a sötétben, mikor az ember alig kap levegőt, úgy fúj a szél. Édesapja se bánta, ha nem volt tanítás, úgy sem tartotta fontosnak, hogy egy lánygyermek tanuljon. Kizárólag az iskolalátogatási kötelezettségnek tettek eleget, és a kislány tanulmányi eredményére ugyan büszkék voltak, de hosszú távon nem gondolták fontosnak. A cél az volt, hogy a négy elemi után otthon marad és dolgozik a földeken illetve odahaza, mellette pedig munkát vállal, hogy hozzájáruljon a kiadásokhoz.
Több számmal nagyobb ruhát vettek neki az iskolába, és egy számmal nagyobb cipőt kapott, hogy legalább két évig kitartson. Róza gondosan ügyelt, hogy a télikabátja jó minőségű és meleg legyen, az ehhez szükséges pénzt magától vonta el. Arra gondolt, hogy Milikétől ezt majd úgy is öröklik a testvérei, tehát hosszútávú befektetés lesz. A gyerekek sapkáit, sáljait és kesztyűit maga kötötte.
Milike az első osztályt kiváló eredménnyel végezte, a tanító nénitől dicséretet is kapott. Édesanyjával osztozott az örömben, apukája azonban közömbösen fogadta az eredményt.
1927 júniusában Róza újra várandós volt.

Egg, Food, Nutrition, Animal Protein

……………………………………………………………………………………………….

Emília 5.

Az elkövetkezendő két-három évben a Darvai családban újabb gyermek született, ezúttal egy kisfiú. A kisfiút Lászlónak keresztelték és legtöbbször Lacikának szólították.
Anyagi helyzetük kedvezőbb. Az ország is kezdi kiheverni a háború ütötte sebeket és a labilis politikai-gazdasági viszonyokat. A falukba kezd visszatérni az élet, és újra megünnepelnek mindent, amit az elmúlt években nem lehetett, nem illett. Szokásaikat nem feledték, így most újra előveszik ezeket és a farsangtól az újévig mindennek megadják a módját. Valahogy vidámabb minden, bátrabban tekintenek az emberek a jövőbe. Ugyanakkor a háborús emlékek kísértik őket, és ezek gyakran az emlékezésben és a felidézésben találnak enyhülésre. Az időjárás is kegyesebb hozzájuk és betegségek sem tizedelték meg az állatállományt.
A kicsi Milike öt éves koráig ebben a boldogabb és a béke időkre emlékeztető hangulatban élte a mindennapokat.
Közben történt, hogy 1925-ben Sanyi édesapja hirtelen meghalt. Nem tudták mi történhetett vele. 68 éves volt, látszólag egészséges, ám annak az évnek a tavaszán, egy márciusi reggelen többet nem ébredt fel, hiába költögette a felesége. Valószínűleg szívroham érte álmában. Kegyes volt hozzá a sors, nem szenvedett és haláláig tevékeny életet élhetett. Sándor nem ápolt szorosabb viszonyt vele és nem is nagyon szerette, de a halála megviselte. Sajnálta az özvegyen maradt édesanyját is, akit szeretett volna magukhoz költöztetni, de az asszony nem volt hajlandó elhagyni a házát. Talán jobb is volt ez így … nagyon szűkösen laktak már így is, még egy személlyel több nagyon körülményessé tette volna az együttélést. Róza megértette férje szándékát, de titkon remélte, hogy anyósa nem áll rá a dologra. Nem szerette volna, ha odaköltözik. Mindenki maradjon csak meg a magáéban – ez volt az elve. Csendesen kivárta a mama döntését, és hálát adott az égnek, hogy így döntött. Férje is – megértve anyja álláspontját – megnyugodott a döntésben. Ezután gyakrabban látogatott haza, gondozta a kertet és a házon szükséges javításokat végezte el. Örült ennek. Kevesebbet kellett otthon lenni, és többet tudott beszélgetni szeretett anyjával. Ilyen alkalmakkor édes kettesben jártak a kertben vagy kísérte fiát a ház körül a mama.
Milike eközben nagyon boldog kislány volt. Sokat babázott a testvéreivel, játszott az állatokkal, mindig volt valahol a faluban egy kiskutya, vagy egy kismacska, születettek pelyhes kiskacsák vagy békák rajzottak ki eső után az útra. Mostanában egyre több falu-béli gyerek csatlakozott hozzá, és egészen sokan gyűltek köré. Szerettek vele játszani, mert jó természete volt és mindig kitalált valami érdekeset.
Otthon kötelességtudó kislánya volt szüleinek, a rá bízott kisebb feladatokat mindig szorgalmasan elvégezte, aztán boldogan átadta magát a szabadság és a játék örömeinek. Gyakran foglalkozott a két testvérével, akik közül Margitkával egészen jól lehetett már játszani, a kis Lacika körül pedig tudott segédkezni.
Mindent egybevetve ebben az időszakban mindannyian jól érezték magukat, annak ellenére, hogy a szülők közötti távolság tovább nőt. A nyugalom, a vele járó kiegyensúlyozottság és a jövőbe vetett bizalom, az ünnepek mind-mind egy kellemesebb életet ígértek.

Csirke, Entenkuecken, Kacsa, Kiskacsa

……………………………………………………………………………………………….

Emília 4.

Róza kezdhozzá edződni az anyasághoz. Milike világra jövetele után másfél évvel megszületett második kislánya, aki a keresztségben a Margit nevet kapta.
Mind a két kislány jó egészségnek örvend, szépen fejlődnek és elkerülik őket a betegségek. Ez jót tesz az anyukának, már nem korlátozza mozgásukat csak a ház területére. Milike egészen szabadon játszhat a kertben. Most már lettek házon kívüli elfoglaltságaik is: piacra járnak, beszélgetnek a szomszédokkal, átjárnak a rokonokhoz és kilátogatnak a termőföldre is, ha jó idő van. Mindhárman élvezik ezeket a kis kirándulásokat, a napsütés és a tiszta levegő nagyon jó hatással van rájuk.

A házaspár között a korábbi szerelem kezd szeretetté szelídülni. Róza napról-napra pontosabb képet rajzol magában férje jelleméről.
Kénytelen megtapasztalni, hogy Sándor idegrendszere meglehetősen érzékeny, nem kell sok hozzá, hogy kijöjjön a sodrából. Felszított indulatai azután nehezen nyugszanak. Az eddig megtapasztalt kiváltó okok mellé társult még egy: Margitka születésének évében nagyon rossz volt a termés. Jóval kevesebb gyümölcsük és takarmányuk került behordásra, így megint nagyon nehéz lesz átvészelniük a telet. A falu és a szomszédos települések ugyanígy megsínylették ezt az időszakot. Az időjárás volt az oka, amitől függenek és ami kiszolgáltatottá teszi őket. Sanyi nehezen viseli, hogy eggyel többen vannak, és ugyanakkor még kevesebből kell boldogulniuk. Szigorú beosztással élnek, napról-napra, és ez felőrli az idegrendszerét. Valamit ki kellene találni, de semmi mentő ötlet nem jut eszébe. Minden létező munkát elvállal, és várakozik a jobb időkre.
Nyugodtabb időszakaiban továbbra is nagyon szeretetre méltó, és igyekszik foglalkozni a kislányokkal és a nejével. Ilyenkor békés a család, Róza és a gyerekek felvidítják, szinte egészen meg tud feledkezni a nyomasztó gondolatokról.
Van egy bizonyos fejlemény, ami gyakran megmelengeti a szívét és büszkeséggel tölti el. Ez a fejlemény nem más, mint Milike viszonyulása a húgához. Egészen meglepő, hogy ez a másfél-két éves forma kislány micsoda érdeklődést mutat a testvére iránt. Gyakran nézegeti az újszülöttet, elmosolyodik ha a baba is mosolyog, és hatással van rá a pici minden hangulata. Képes ezeket átvenni és együtt érezni a testvérével. Életkora szerencsére megóvja attól, hogy ezek tartós állapotok legyenek, a figyelme ugyanis könnyen elterelhető valamilyen játékkal vagy érdekes látnivalóval. A lelkében zajló reakciókat ugyan még nem érti, de húgához erősen kötődik. Róza és Sanyi számára ez csodálatos érzés, ugyanakkor meglepő jelenség, hiszen mindketten nagy családból származnak, de saját testvéreikhez gyermek korukban sem kötődtek ennyire. Nem tudni még, hogy első szülött leányuk kinövi-e ezt, de ők maguk felnőtt korukban sem ápolnak ilyen szoros szívbéli köteléket a testvéreikkel. Vannak persze közöttük olyanok, kikhez közelebb állnak, de lelkükben és érzelmeik között nincs ilyen bensőséges megélés, mint amit ezen a gyermeken látnak.

Lányok, Gyermekek, Kisbabák, Évjárat

……………………………………………………………………………………………….

Emília 3.

Emíliából Milike lett. Mindenki így hívja a családban a most kb. egy éves kislányt, aki szoros barátságot ápol a ház körüli állatokkal. Legkedvesebb elfoglaltsága az, amikor édesapja a karjára ülteti és körbejárnak az udvarban. Az állatok közelében élénkebb lesz, figyelmét egészen hosszú ideig képes lekötni a háziállatok serege.
Milike az elmúlt esztendőben szépen fejlődött. Járni még nem tud, de nagyon aranyosan tipeg, ha fogják a kezét. Szeme kékeszöld, haja szőkés-barna, vékonyka kunkori tincsei röpködnek a kis kobakja körül.
A népes rokonság, mely gyakorta látogatja őket, teljesen közömbös számára. Szülein és apai nagymamáján kívül egyéb személyek nem keltik fel az érdeklődését.
Otthonát eddig egyetlen egyszer sem hagyta el. Édesanyja nagyon félti őt. Róza még most is attól retteg, hogy a kislánynak valami baja lesz. Tavasszal és nyáron is csak az udvaron volt kint vele. Az utcára nem merészkedtek, majd talán jövő tavasszal. Ezzel a féltéssel nem kevés terhet ró férjére és anyósára, hiszen mindent, ami a háztartáshoz és a főzéshez kell, azt valakinek el kell juttatnia hozzájuk. Hiába győzködik, hogy ideje lenne kimozdulni, Róza nem enged. Senkire sem bízza a lányát, ha például valakivel beszélget a kerítésénél, Milike akkor is vele van. Most úgy gondolja, hogy ha másfél éves koráig nem lesz beteg a gyerek, illetve szépen gyarapszik, akkor a tavaszi napsütésben majd átlátogatnak a nagymamához. Ez lesz az első kirándulásuk, utána elmehetnek messzebbre is, folyamatosan növelve a távolságot.
Anyagi helyzetük változatlan, alig van pénzük. Sanyit nagyon nyomasztja ez.
Fiatal ember még, de állandóan fáradt. Reggel ötkor az állatok gondozásával kezdi a napját, utána reggelizik. Reggeli után – ha van éppen valami munka – dolgozni megy. Ha messzire kell menni Róza csomagol ebédre valót. Ha valakinél a faluban dolgozik, akkor délben inkább otthon eszik, utána visszamegy dolgozni. Este öt-hat óra körül ér haza, s mivel egész nap fizikai munkát végez, ilyenkor már nagyon szeretne pihenni. Vacsora után azonban még nincs vége a napnak. Megint ki kell menni az állatokhoz az esti teendőket elvégezni körülöttük. Hétvégén rendszerint csak vasárnap pihenhet, mert ha valaki szombatra ad munkát, azt is el kell fogadni. Sokat jár a szomszédos településekre, tudják róla, hogy megbízható. Erős, izmos ember, kétkezi munkákban nagyon ügyes.
Ilyenkor télen hajlamos még jobban elkeseredni, sokszor kilátástalannak látja a helyzetet. Szeretne többet keresni és jobb módban tartani a családját, de valahogy mégsem jut egyről a kettőre. Ha fáradt, akkor idegesíti a gyerek, gyakran rászól, mert csöndet akar maga körül. A lámpafénynél újságot olvas, nem szereti, ha ebben megzavarják. Általában véve türelmes és jó férj, de ehhez az kell, hogy alkalmazkodjanak hozzá. Természetes számára, hogy ő, mint családfő egyedül hozza meg a döntéseket és az ő elképzelései szerint élik az életüket. Ellentmondást csak jelentéktelen dolgokban tűr meg.
Róza lassan kiismeri és bár sokszor neki sem könnyű, lányát az alkalmazkodásra neveli. A férje az úr a házban, szerinte ez így helyes. Mostanában, esténként, a varrogatás közben gyakorta ábrándos tekintettel néz a férfira és szunyókáló kislányára. Sanyinak még nem mondta, de valószínűleg újra várandós.

Emília 2.

Ez a kislány egy gyönyörű településre született. Nem sejti még, hogy mennyi mindent fog jelenteni számára ez a táj.
Szülőháza az összesen nyolc utcából álló kicsiny falu második utcájában van, a harmadik telken. Közel van a szántóföldekhez és a folyóhoz. Maga a ház három helyiségből áll. Az utcai szobát csak a vendégek részére tartják. A középső helyiség a konyha. A mellette található szobában laknak ők hárman. Fehérre meszelt kis házikó, az ablakok és a tornácot képező fa oszlopok sötétbarnák. Egyetlen ajtajuk szintén sötétbarnának mondható.
A belső kert tágas, a külső kert azonban még ennél is bővebben ad lehetőséget a gazdálkodásra. A belső kertben kapott helyet az árnyékszék, az utcáról nézve bal sarokban hátul. A ház folytatásában épült meg az istálló. Jelen pillanatban két tehén és egy ló lakja.
Az istálló után vannak elkerítve a tyúkok és kakasok.
Szemben a tyúkóllal találjuk a disznóólat. Ebben most három hízó van.
A ház előtt viszonylag közel áll egy vén diófa. A gyümölcsfák illetve a vetemények a külső kertben találhatók.
Két barackfa, két almafa, két szilvafa és két körte fa termeli a sok finom gyümölcsöt.
Foglalkoznak zöldborsóval, babbal, paprikával és paradicsommal. Termesztenek burgonyát is. Ezeken kívül hagymaféléket és tököket is vetnek minden évben.

A házon belül nincs sok helyük, de takarosan laknak. Róza mindent rendben és tisztán tart. Az apró ablakokban vidáman fehérlik a függöny. A házban és a ház körül is mindig olyan a talaj, minta éppen most seperték volna fel.
A tiszta szobában két ágyat és rajtuk rengeteg felpúpozott ágyneműt láthatunk. Csodaszép hímzéses párna és paplan huzatokban laknak itt az ágyneműk. Róza kelengye ládája ide került, miután férjhez ment. Ebben a helyiségben két padot helyeztek még el, hogy ha vendégek jönnek, akkor legyen hova ültetni őket. Abban a szobában, amiben laknak van az ágyuk és a kiságy. Az a pár ruhájuk jól megfér a törülközőkkel és egyéb háztartási textilekkel a nagy szekrényben. A komódban vannak a babaholmik és a fehérneműk. Egyszerű fa asztalkájuk körül két szék van. Az egyetlen könyvespolcon pár könyvet is találunk. A konyhában a kemence körül van minden olyan eszköz, ami a főzéshez kell. Mosogatáshoz vájlingot használnak. Egy apró szekrényke a kamra. Minden fűszert és védendő alapanyagot ide helyez el Róza.
Amióta Emike megvan, azóta különösen pedánsan vezeti a háztartást. Ilyenkor télen füstös lesz a ház, ezért amennyit csak lehet szellőztet, a kislányt pedig kiteszi a babakocsiban a ház elé, hogy tüdeje friss levegőt szívjon. Úgy bebugyolálja a babát, hogy az szinte ki sem látszik a sok holmi közül, apró arcából csak az orrocskája és a szemei kandikálnak ki.
Most már él és virul ez a leányka. Étvágya közepes, nagyon nyugodt és imád kint lenni a napsütésben. Szépen gyarapszik, elégedettek lehetnek vele.

Emília, 1.

A Körösök vidékén, az Alföld egy piciny falujában, 1920 decemberének második felében csikorog a tél. Rengeteg hó esett. Amerre a szem ellát minden csupa fehérség és szürkeség, a természet a tél nyugalmában pihen, az emberek pedig lelkükben a karácsonyra készülnek. A földekre most nem kell kijárni. Nem is lehetne, minden fagyott és hólepte. Az állatok körül van a sok teendő. Hajnali ötkor már fent vannak és az istállókban dolgoznak. Nagyon oda kell figyelni, hogy jól gondozzák a jószágot, a megélhetésük függ tőle. Munka nem nagyon van a faluban, a férfiak a mezőgazdaságban és a közeli sertés telepeken tudnak csak dolgozni, az asszonyok otthon vannak.
Szerencsére sok a gyermek áldás, mindig van várandós asszony, és mindig van olyan ház, ahol egy csecsemő sírásától hangos a ház vagy gyerekek hadától zeng az udvar. Ez jó, nagyon jó. Csak ne lenne olyan kevés a pénz. Alig jönnek ki egy-egy hónapban. Abban bízhatnak, hogy mindent megtermelnek, amire csak szükség van. A következő hétvégén már disznóölés lesz, karácsonyra el lesznek látva hússal.
Az egyik kis házban fiatal házaspár várja első gyermekét. A babának meg kellett volna már születnie, a bába szerint legalább egy hetet késik. Aggódnak, be kell menni a szülőotthonba, mert ha nem indul meg a szülés hamarosan, akkor nagy baj történhet. Szépen összepakolnak, és elindulnak Dévaványára. Szekér, ló, ember egyaránt küzd a hóval. Szemből fúj a szél szinte az egész út alatt, kékes fényben dereng a táj, mire odaérnek. Késő délután van, de Sándornak még hazafelé is meg kell tennie az utat. Elbúcsúznak. Muszáj elválniuk egymástól, az állatokat nem tudják másra bízni.
Róza nagyjából sejti, hogy mi vár rá. Édesanyja otthon szülte meg őt és a testvéreit. Szerencsére most már van szülőotthon, így ha valami komplikáció lépne fel, akkor tudnak segíteni rajtuk. A várandósságot könnyen viselte. Csak a baba nem akar megszületni.
Két napot töltött az otthonban, mire végre megindult a szülés. Nem kellett közbeavatkozni, és kb. 12 órai vajúdást követően világra jött Emília.
A kislány azonban nem sírt fel. Teste ernyedten feküdt a bába kezében, életjelet nem mutatott. Gyorsan kellett cselekedni. Kicsi hátát ütögetve, apró testét fejjel lefelé lógatva próbálták az életre ösztökélni, míg pár perc néma csend után halkan nyöszörögve jelezte, hogy életben van. Kellett neki még néhány másodperc, hogy az első levegővétel fájdalmát sírva jelezze. Az életmentés sikerült, gyors vizsgálatok következnek. Eközben Róza további ellátásban részesül. Lányát később látja csak viszont, amikor már a kórházi ágyon fekszik.
Hat hét gyermekágy – mondja az orvos és alig 36 óra elteltével otthonukba bocsájtják őket.

Otthon vannak, de a kicsi Emivel valami nem stimmel. A szülőotthonban töltött zsenge életének első két napját átaludta. Azt mondták, hogy nagyon kifárasztotta a születés, most ezt piheni ki. “Meglátja majd anyuka, hogy otthon már nem lesz ilyen csendes” – ismételgették. Róza viszont továbbra is azt tapasztalja, hogy a kislány egyáltalán nem olyan, mint amilyennek lennie kellene: nem kér enni, nem sír, nem nyöszörög és alig van ébren, csak pár percet naponta. Minden pillanatban attól félnek, hogy nem éli túl az első hetet. Hiszen ha nem is eszik semmit …Muszáj legalább pár csepp teát bele erőltetni, időnként felébreszteni és táplálni. A bába is ezt javasolja. Három óránként fel kell kelteni és meg kell etetni. Nagyon nehezen boldogulnak vele. Emike mintha csak úgy volna a lét és nem lét határán, mint aki még nem döntötte el, hogy akarja-e ezt az életet. Róza mindent megtesz, és imádkozik érte. „Istenem, csak ne vedd el!“ – kéri naponta százszor. Sándor próbál beletörődni, szokni a gondolatot, hogy csak pár napig lehetnek szülők, de számára is elviselhetetlen az érzés, ami ezekben a napokban hatalmába keríti. Mit tehet egyebet, mint dolgozik, segít a ház körül, fűti a kis házat, hogy minél melegebb legyen Rózának és a kisleánynak. Nagymamától kapnak ételt és kenyeret, de rokonokat nem engednek be. Most nem. Ebben a helyzetben nem jöhet senki.

A faluban már híre ment, hogy a Darvai háznál baj van. Nem biztos, hogy megmarad a baba. Az asszonyok sopánkodnak, tördelik a kezüket. A férfiak hallgatnak, némán gondolnak oda. Nincs olyan család, ahol ne lenne legalább egy halott gyermek a sok között … a Jóisten valamiért mindig így rendeli. Később lesz majd másik, amelyik megmarad.

Hét nap telik el így. A hetedik nap estéjén azonban Emília enni kér. Hangos sírása betölti az egész házat. Végre! Az életet választotta. Vasárnap érte is köszönő imát mondanak a templomban.