cilkairka

Anna története

Anna 7.

Az 1930-as évek közepén kezdett el gyülekezni az a sötét felhő, mely a család életének talán első és – bizonyos szempontból – nagyon mély válságát hozta el. A családfő kezében és fejében volt minden, ami a jövedelmük gondozását illeti. Ő volt, aki gazdálkodott az egyre gyarapodó vagyonnal és ő volt az is, aki családi pénztárosként kezelte a befolyó összegeket. A családi költségvetésen túl az alkalmazásában álló segédek megélhetése is tőle függött. Kötelességének érezte, hogy olyan bért fizessen, ami egyfelől kellemes megélhetést biztosít, másfelől pedig elismeri az évek óta tartó hűséget, lojalitást és szorgalmat, melyek mind hozzájárultak a bevételekhez.
Visszatérve 1930-ra: Tóni először csak azt érzékelte, hogy egyre nehezebb minőségi alapanyagokhoz jutni, és a silányodó minőség mellett egyre drágább beszerzési árakkal kell kalkulálnia. Kimutatást készített arról, hogy hónapról hónapra hogyan alakulnak a beszerzési költségek és elkeseredve tapasztalta, hogy tempósan növekszik az infláció. Az árak növekedése tisztán érzékelhetővé vált az élelmiszerek esetében is, és úgy általában minden alapvető szükségletben, legyen az ruha vagy mondjuk egy moziba szóló belépőjegy. Ez a helyzet azt vonta maga után, hogy a befolyó bevételekből rendre kevesebbet tudott félretenni a gyerekek számára.
Fájó pont volt ez, ugyanis minden gyermeke születése után bankszámlát nyitott az újszülöttnek, ezekre a számlákra komoly összegeket fizetett be a gyerekek jövőjét szem előtt tartva. Terve szerint mindegyiküknek akkora összeget fizetett be minden egyes hónapban, amiből – ha majd elérik a nagykorúságukat és házasodnak -, megajándékozhatja őket egy-egy új otthonnal. A kirepült fiaik már ezekben az új és szép lakásokban kezdték meg önálló életüket feleségeikkel. Most Feri volt soron, a szülők számítottak rá, hogy két éven belül újra esküvő lesz, tehát gondoskodni kell a megfelelő ingatlan megvásárlásáról.
A sors azonban közbeszólt. 1931-ben a magyarországi bankok is megkongatták a vészharangot. Az újságok tele voltak az Amerikából indult gazdasági világválság aggasztó híreivel. Tóni növekvő aggodalommal nyitotta ki minden reggel a lapokat és azon gondolkodott, hogy mi lesz ebből. Bízott a bankjában, melynek már több, mint két és fél évtizede volt az ügyfele. Azzal nyugtatta magát, hogy sokan rengeteg pénzt bíztak a bankjura és a szakemberek bizonyosan kitalálnak majd valamit a válság kezelésére. Május közepén történt, hogy a szokásos befizetés alkalmával időpontot kért az igazgatótól, mert tájékoztatást szeretett volna kapni a bank válság-stratégiájáról. A beszélgetés részéről tehát arra irányult, hogy rákérdezzen a mentő tervekre, az igazgató részéről pedig sajnos arra, hogy elfedje a valóságot és igyekezzék megnyugtatni ügyfelét …
Tóni viszonylagos nyugalommal távozott a beszélgetésről. Legfőképpen azért, mert tájékoztatták róla, hogy az elhelyezett betéteket valószínűleg aranypengő alapra helyezik, ezzel őrizve meg az értéküket. Ez jó lesz – gondolta, az aranyban még mindig lehet bízni, az értékálló, történjék bármi.
Az ezt követő hónapokban az állam különféle intézkedéseket hozott a helyzet megoldása érdekében és úgy tűnt, hogy különösebb veszteségek nélkül fogják tudni átvészelni ezt az időszakot .
A Boczár családnak azonban nem volt szerencséje. Bankjuk 1932 nyarán csődöt jelentett. A félretett vagyont elvesztették, az a kevéske későbbi kifizetés, amit kárpótlásul ítéltek meg nekik, nem segített.
Antal mérhetetlenül csalódott volt. Csalódott önmagában, a világba vetett hitében, a biztonságos és kiszámíthatónak vélt életében. Nem látta a kiutat. Lelki válságba került és a szája körül ekkoriban megjelenő kemény és mély barázdák soha többet nem tűntek el. Ez volt az az időszak, amikor először kezdte magát öregnek és fáradtnak érezni. Folyton kérdezte az Istent: miért történt ez? Már a háború is kibírhatatlan volt, és most ez.

Vajon mit érzékelt ebből legkisebb gyermeke, Annuska? Látta, megértette, hogy valami nagyon súlyos dolog történt, ami megviseli imádott szüleit. Mikor megkérdezte, hogy mi történt, akkor nem igazán értette a választ, csak annyit fogott fel belőle, hogy sok pénzük volt, ami elveszett. Haragudott a világra és haragudott a Jézuskára, hogy édesapját így kell látnia. Anyukája derűje is megkopott kissé ezekben a vészterhes hónapokban. Mindennapjaik része lett a politikáról és a gazdasági válságról folyó beszélgetések. Kislányként azt a megoldást választotta, hogy a játék közben hallgatta az idősebbeket és hősies álmokat szövögetett arról, hogy miként fogja megvigasztalni a többieket.
Kb. másfél év telt el, amikor a családfő kezdett kilábalni a tragédiából. Gyógyulását segítette a hite és a körülötte lévők szeretete. Idegsejtjeiben azonban örökre nyomott hagyott az eset. Időnként megmagyarázhatatlan szorongás lett úrrá rajta, dacára annak, hogy a mindennapi életvitelükhöz szükséges anyagi erőforrások továbbra is rendelkezésre álltak, a műhely szilárd alapzatokon működött tovább, és még mindig jól jövedelmezett. Csak csekélyebb mértékben csökkentek a megrendelések. Főként Budára és vidékre dolgoztak, ügyfélkörük tehetős emberekből állt.

Dollar, Currency, Money, Us-Dollar, Coin

……………………………………………………………………………………………….

Anna 6.

Boczár Anna, barna hajú, kék szemű budapesti kislány 1928 szeptemberében a Simor Intézet első osztályos tanulója lett.
Ezt megelőzően csak otthon, családi környezetben nevelkedett, mert bár az intézet működtetett óvodát is, anyukája nem engedte el maga mellől.
Roppant élvezte az iskolát, ez volt az a közeg, amit kifejezetten neki találtak ki. Büszke kisiskolásként masírozott be minden reggel az osztályterembe. Kitűnő kapcsolatot ápolt a kedvesnővérekkel és a gyerekekkel egyaránt. Jó és szorgalmas kisdiák volt, kinek szürke agysejtjei szivacsként szívták magukba a sok új és érdekes információt.
Értelme különösen fogékony volt a számtanra, lelkének pedig szeretett elfoglaltságává váltak a hittanórák.
Az is nagyon tetszett neki, hogy reggelente két testvére kísérte az iskolába, legkisebb bátyja Sanyi, és nővére Mária. Délután ugyanígy érkeztek haza a tanítás után és otthon ebédeltek. Közel volt az iskola, zömében gyalog vagy futva közlekedtek. Időnként fölkapaszkodtak a villamosra egy-két megálló erejéig.
Idősebb testvérei közül ekkora Feri már elvégezte a reálgimnáziumot, dolgozott és hevesen udvarolt a szerelmének. Otthon lakott még, ennek az esztendőnek a karácsonyán tervezte eljegyezni kedvesét. Erzsike a négy elemi után polgári iskolába járt. Nem volt jó tanuló, de ügyes keze és gyakorlatias természete alapján szülei úgy gondolták, hogy ha elvégzi a polgárit, akkor utána vagy férjhez megy, vagy elkezd dolgozni és mellette besegít otthon.
Ciri (Cirillt becézték így) és Bálint reálgimnáziumba jártak.
Mind a kilenc Boczár gyermek a Simor Intézetben kezdte az iskolát, ez édesapjuk elvárása volt, és az itt nyújtott teljesítményük alapján döntöttek a további tanulmányokról. A szülők a gyerekek minél magasabb iskolai képesítését tűzték ki célul, de azt mindenképp, hogy 14 éves korukig tanuljanak.
Említettem, hogy Erzsi nem tanult jól, de a már felnőtt életet élő Anti és Pisti is hasonlóan voltak ezzel. Végül úgy alakult, hogy Anti nyolc osztályt végzett, Pisti pedig tízet. A fiúk az iskola után szakmát tanultak. István nyomdász lett, Anti pedig a postára került, ahol a levelek kézbesítésével kezdte, 1928-ban pedig már a postafiók-vezető helyettese volt.

Visszatérve Annuskára volt itt még valami, ami ebben az időben kezdett kibontakozni nála. Füzeteit, könyveit, ceruzáit és radírjait pedáns rendben tartotta. Még alig érte fel a középső szobában az asztalt, hogy tanulni tudjon (dupla párnán ült a széken), de már úgy hagyta ott maga után a terepet, hogy glédában álltak a holmijai. Ő volt az a kislány, akinek mindig ki voltak hegyezve a ceruzái és sosem voltak szamárfülesek a füzetei vagy a könyvei. Ebben a korában kezdte fölvenni azt a szokását, hogyha az asztalon valami rendetlenség volt, akkor intézkedett annak megszüntetéséről. Tette ezt úgy hogy megigazította a tárgyakat és alkalomadtán közölte az elkövetővel szörnyű tettét. Ilyenkor nem kedvelték annyira a testvérei. 🙂
Az iskolában cserfes kisdiák volt, mindenről véleményt alkotott és nem tartotta ezeket magában.
A család mindennapjai lényegében változatlanul zajlottak ekkortájt. Kisebb problémákon és az időről-időre előforduló gyermekbetegségeken vagy a felnőttek megfázásain kívül egyéb gond nem terhelte őket.

Iskola, Régi, Fa, Pala, Tanítás, Tábla

……………………………………………………………………………………………….

Anna 5.

Történetünk főhőse, vagyis Anna életében az elkövetkezendő két évben nem történtek kirívó, vagy említésre méltó események. Idősebb testvérei közül mindenki otthon volt még, családi életük pedig a megszokott mederben folyt.
A hétköznapokon édesapja hagyta el legkorábban a lakást, hajnali 6 órakor a műhelyében volt, vagy elindult nyersanyagot beszerezni. Az üzletben reggel 8 órától délután kettőig fogadta a megrendeléseket. Ha valami elkészült és ki kellett szállítani, akkor 14 óra után fogtak ennek neki, és az igényektől függően végeztek délután vagy este. Két segédje volt, akik ebben az időszakban már önállóan tudtak dolgozni, egyikük – Jani – nála volt már inas korában is. Ők így hárman különösebb zökkenők nélkül boldogultak egymással, persze néha-néha előfordultak hangosabb viták, de komolyabb problémák nem voltak. Tóni adta az utasításokat, a fiúknak pedig kötelességük volt ezeket végrehajtani. Kérdezni, tisztázni lehetett a felmerülő kérdéseket, de a műhely nem demokratikus intézmény volt. A szerepek egyértelműek voltak, a főnök főnök volt és szigorú napirend szerint dolgoztak. Késni nem lehetett, rosszul elvégzett munkát nem adhattak ki a kezük közül, és ügyelniük kellett a tisztességes beszédre is. Cserébe jó fizetést kaptak, volt ebédszünet és hétvégén sosem kellett dolgozniuk. Sokan szerettek volna ebben a műhelyben tanulni és később dolgozni, hiszen jó volt a hírük és nagy volt a forgalmuk. Ők így hárman tíz éve alkottak egy gárdát, előtte többen megfordultak a műhelyben olyanok, akik nem maradtak vagy maradhattak hosszabb időre.

A napi munka végeztével a családfő hazatért és vacsora után kikérdezte a gyerekeket. Ilyen kérdései voltak: mi volt ma az iskolában?, kész van a lecke?, segítettél  anyátoknak?, cipők ki vannak pucolva?, stb .. stb … stb….
A válaszoktól függően folytatta a nevelést. Az elvárásai magasak voltak. Szerette volna, hogy minden gyermeke képes legyen önállóan megállni a saját lábán, akár háborús körülmények között is. Mélyen élt az idegrendszerében és emlékezetében mindaz, amit a világháború idején átélt, és nagyon féltette a szeretteit.
Távollétében a neje gondoskodott a hétköznapokról. Sütött, főzött, takarított, bevásárolt, gyerekeket nevelt és állandóan fáradt volt. Mindig csinálni kellett valamit, és segítséget csak délután kapott a nagyobbaktól. A lányokat bevonta a háztartásba, a fiúkat pedig egyéb elintézni valókra szalajtotta. Folyamatosan szervezte és bonyolította az életüket, és alig várta, hogy este legyen. Olyankor már többnyire minden el volt intézve aznapra és lehetett egy kicsit pihenni.
Hétvégén jó időben szerettek kirándulni a budai hegyekben. Látogatták a nagyszülőket és a rokonokat. Jártak esküvőkre, misékre. A vasárnapi ebéd mindig fontos esemény volt és megadták a módját. Olyankor a kamaszodó fiaiknak is az asztalnál kellett ülni, csak délután lehettek szabadok.
Később mindannyian, amikor visszaemlékeztek ezekre az évekre, mosolyogva meséltek erről az időszakról, amikor szeretet, béke, jólét és meghitt családi életben volt részük.

Természet, Piknik, Kosár

……………………………………………………………………………………………….

Anna 4.

Annuska elérte a harmadik évét, így az egyházi eseményekre már őt is vitték. Anyukája nem tartotta fontosnak, hogy gyermekei ennél fiatalabb korukban részt vegyenek a miséken vagy az egyéb ünnepeken. Ebben a kérdésben nem értettek egyet a férjével.
Mindketten mélyen hívő, katolikus családból származnak, de Tóninál valami különösen termékeny talajra talált a hit. Úgy gondolta, hogy a hit mellé társuló vallásos élet, annak szokásai és rendje pont a megfelelően rendezett és keretezett családi életet jelentik, és ez az amire nekik szükségük van. Gyermekeinek hitet, erkölcsöket és az egyházi közösséghez tartozást kívánta adni mint örök útravalókat az élethez. Mélyen hitt Istenben, és szigorúan megkövetelte ezt a gyermekeitől is. De nem csak a hitet várta el, hanem azt is, hogy vegyék nagyon komolyan az egyház tanításait és aszerint éljék az életüket.
Tehetős ember lévén anyagilag is sokat tett egyházáért és templomáért. Az adományokon túl gyakran dolgozott is a templomban vagy annak kertjében. Jó viszonyt ápolt a pappal és szerteágazó egyházi kapcsolatai voltak. Sokan a megrendelői közül is ebből a közösségből kerültek ki.

A gyerekek között nem mindenki bírta ezt a szigorúan rendben tartott életet és az állandó elvárásként jelentkező kötelezettségeket. Számukra édesanyjuk volt a menedék, aki engedékenyebb és megértőbb volt. A házastársak között ez okozott némi feszültséget, de valahogyan mindig elrendeződött. Szokásuk szerint a nevelési kérdéseket nem a gyerekek előtt beszélték meg, és Mariska volt az egyetlen, akinek Tóni hajlandó volt engedni.

Annuskát elbűvölte a mise. Életének első ilyen eseményén áhítattal vett részt az istentiszteleten. Édesapja ölében ülve hallgatta a papot és az énekeket. Látszott rajta, hogy teljesen elfeledkezik mindenről és átadja magát ennek a semmihez nem fogható hangulatnak. Innentől kezdve szerette a vasárnap reggeleket. Tudta, hogy szépen felöltöznek és templomba mennek, ahol újabb csodálatos dolgok fognak történni vele. Három éves kis lelkét már fogva tartotta Isten. A templom volt az a hely, ahol érzékenysége megnyugvást lelt. Tetszett neki, hogy édesapját és a családot sokan köszöntik, hogy mindig volt kivel beszélgetni a mise után. Mindezek az újdonságok örömmel töltötték el és a komoly dolgok után olyan jól esett futkározni a többiekkel a templom kertjében, amíg a felnőttek beszélgettek.
Valószínűleg ebben a korában élte át az első olyan Karácsonyt és Húsvétot, amikor már valami mást is megérzett az ünnepekből a játékokon és a lakomákon kívül …
Tóninak feltűnt, hogy ez a kései gyermek egészen másképp reagál a hitre és a vallásgyakorlásra, mint a testvérei. Annán kívül talán csak Erzsikén látott hasonlót, de az is elmarad Annuska átszellemülésétől. Figyelte a lányát és boldogan állapította meg magában, hogy egyre jobban hasonlít rá.

Angyal, Szárnyak, Szerelem, Fehér

……………………………………………………………………………………………….

Anna 3.

Eltelt némi idő a család életében.
Legkisebb gyermekük Anna jelen pillanatban két éves. Még nem sokat fog fel a körülötte zajló világból. Legtöbb idejét édesanyja szoknyája mellett tölti. Mivel anyukájának rengeteg dolga van, így követi őt és nem hajlandó túlságosan messzire maradni tőle.
Láthatóan élvezi az őt körülvevő nyüzsgést. Tekintete okos és élénk, nagyon úgy tűnik, hogy semmi sem kerüli el a figyelmét. A játékaival csak akkor játszik, ha anyukájával kettesben vannak otthon, inkább az élet és a többiek érdeklik.
Testvéreitől az Annuska becenevet kapta. Bátyjai és nővérei éppúgy szeretik, mint amikor megszületett, tanítgatják, játszanak vele. Van ebben a kislányban valami, amivel magára vonja az emberek figyelmét, nem lehet csak úgy elmenni mellette.
Házon belül megszokták már, hogy milyen szép, de ha kimozdulnak, akkor népes rajongás veszi kezdetét.
Annuskát már mindenki ismeri a környéken. Csodájára járnak világító kék szemének, majdnem fekete csigákba rendeződő fürtjeinek és apró csinosságának. Minden jól áll neki.
Általában jó kedve van, csak akkor változik meg ha éhes, hideg van és nem figyelnek rá. Ezekben az esetekben erőteljes sírással és mindenféle egyéb módokon adja környezete tudtára, hogy elégedetlen a sorsával. Ilyenkor nem tűr ellentmondást és nem gyakorol türelmet. Erő és vitalitás egész kicsi lénye, és egészséges mint a makk. Egy állandó gond van vele, ez pedig a táplálása. Anna ugyanis válogatós. Nem eszik meg akármit. Kevés ételt szeret, ragaszkodik a jól bevált kalácshoz, kakaóhoz, kiflihez, illetve egyéb könnyen ehető és édes ennivalókhoz. Etetéséhez sok türelem szükségeltetik, mert ha végre hajlandó enni, akkor is csak lassan és megfontoltan táplálkozik.
Ebben a korában inkább az édesanyjára és anyai nagymamájára hasonlít és az ő természetüket mintázza, bár anyukája szelídebb teremtés.
Életének első két évében csak egyetlen, ám annál jelentősebb változás történt a család mindennapjaiban. A családfő készített egy fantasztikus fűthető fürdőhengert. Korát meghazudtoló találmány volt ez, és csodálatos változásokat eredményezett. Át kellett építeni a lakást. A kamra java részéből fürdőszoba lett. A fürdőszobában kád, mosdó és ez a szépségesen kidolgozott henger kapott helyet. Micsoda megváltás volt! Ettől kezdve imádtak fürdeni. A szomszédok közül mindenki meg akarta nézni, és volt aki rendelt is belőle. Ez aztán magának a háznak a fejlesztését és átalakítását is magával hozta. Gondoskodni kellett az újonnan létrehozott fürdőszobák kiépítéséről és használatba vételéről.
Annuska édesapja tiszteletnek és megbecsülésnek örvendett a házban, találmánya pedig szépen hozott a konyhára. A ház tulajdonosa és bérlői hálásak voltak ezért a fejlődésért, aki pedig nem tudta megengedni magának, az is felnézett a mesterre.

………………………………………………………………………………………………………….

Anna 2.

Pillantsunk bele a baba családi és otthoni környezetébe :). Anna a kilencedik gyermek. Hat fiú, és 2 lány testvére van. Két legidősebb bátyja már felnőtt, jelen pillanatban 25 és 23 évesek. A testvérek nevei érkezési sorrendben: Antal, István, Ferenc, Erzsébet, Cirill, Bálint, Sándor, Mária és Anna.
Antal és István már nem otthon élnek, a többiek a szülői házban laknak legkisebb testvérük születésekor.
Annának nagyon jó dolga van, mindenki őt szeretgeti, vele babázik és az ő kívánságait lesi. Bátyjai el vannak bűvölve tőle, nővérei pedig tevékenyen részt vesznek a gondozásában. Már most lubickol a szeretetben és a figyelemben.
Tipikus belvárosi bérházban élnek. Gondot csak az jelent, hogy a negyedik emeletre kell fel -és le közlekedniük. Az épület kívül-belül egyaránt jól karbantartott és szépen gondozott belső kertje van. Tulajdonosa, illetve a házmester is gondot fordít a lakók megelégedésére. Ahogy felérünk a lépcsőn, balra a második lakás az övék.
Gyönyörű és gazdagon felszerelt otthonba költözik be a kisded.
A gangról belépve az előszobába érkezünk. Egészen hosszú folyosó, amiből jobbra nyílik a konyha, a konyhából pedig a kamra. Az előszoba fal bal oldalán végig beépített szekrények sora, a lakás teljes belmagasságában kiépítve. A folyosó vége a középső szobába vezet, ebből a szobából nyílik balra és jobbra is további egy-egy szoba. Mindhárom szoba az utcára néz, a középső erkélyes. A lakás fekvéséből adódóan a szobák világosak, közvetlen napfényt kapnak. A konyha ablaka a belső udvarra néz. A szobákat cserépkályhával fűtik. A konyhában kicsiny olaj kályha biztosítja a meleget, feltéve, ha nem főznek éppen a sparhelten. Igen szép lakás az övék. Tágas, napos, gazdagon berendezett.
A szülők hálószobája a balra nyíló és egyben legkisebb szoba.
A középső szobában három gyermek ágya van: Erzsébeté, Máriáé és a legkisebb fiú gyermeké, vagyis Sándoré. A jobbra nyíló szoba a többieké.
Bár a lakás tágasnak mondható, ennyi embernek nem könnyű együtt élni benne.
Fürdőszoba nincs, a konyhában lavórban mosakodnak. Toalettre ki kell járni az emeleti közös mellékhelyiségbe, ami télen különösen cudar és lelombozó. Tóni lakatos műhelye a szuterénben található.
Anna a szülők hálószobájában kezdi meg baba életét, kiságya a hitvesi ággyal szemben, a falnál kapott helyet.
A ház asszonya romantikus lélek, a lakásból igazi otthont varázsolt. Minden helyiséget más és más színűre festették. Hálószobájukba halvány barack színt kért, melyhez nagyon jól passzol az a sötét barna, magasfényű komplett bútorzat, amit a házasságába hozott. Fekhelyük mellett két oldalt éjjeliszekrények vannak, továbbá egy kétajtós és egy egyajtós ruhásszekrény látható, ezeken kívül egy fésülködő asztal a hozzá tartozó székkel egészítik ki a szoba berendezését. Mária korábban kapott egy fotelt a férjétől, amit szintén itt helyeztek el az ablak előtt. Klassz, öblös, nőies fotel, nagyon illik a tulajdonosához. A függönyök ekrü színben pompáznak, a parketta frissen lakkozott. A szoba festését inda mintás bordűr egészíti ki. Talpuk alatt besüpped a szőnyeg, ez is friss szerzemény. A kályha halvány rózsaszín csempéin csillog a lámpafény esténként. A középső szoba falai zöld színben pompáznak, ezt az árnyalatot leginkább a fenyő zöldhöz lehet hasonlítani, annak is a pasztell árnyalatához. Itt a három ágyon kívül középen egy nagyobb méretű asztal foglalja a helyet. Ennél szoktak tanulni, játszani a gyerekek. A három ágy, három különböző bútor-család tagja, de egymáshoz jól illenek, kellemes változatosságot jelenteknek, ahogy a falak mellett elhelyezkednek. A bútoroknak középbarna és vörösesbarna színük van, a székek párnái is a szoba színeihez hasonló huzatot kaptak. A cserépkályha vajszínű.
A jobb oldali szoba csak fiú birodalom. Itt homokszínű fallal találkozunk, és hogy ne legyen olyan halovány, bordűrnek sötétbarna és zöldes árnyalatú színeket kért a ház asszonya. Ide is kellett három heverő. Befért egy keskeny ruhásszekrény és egy kisebb asztal két székkel. A függönyök mindkét gyermekek által birtokba vett szobában is ekrü színűek. A gyerekszobai parketták is felújítás után vannak. Visszatérve a jobb oldali szobába láthatjuk, hogy a cserépkályha csempéi sötétbordó és cseresznyeszín márványosak.
Az előszoba, a konyha és a kamra falai egyaránt fehérre meszeltek. A nyílászárók halvány szürke színt kaptak. A konyha bútorzata meglehetősen előkelőnek mondható: asztal négy székkel, tálaló szekrény, fali szekrény a mosogató felett, de azért van két hokedli is, továbbá számos kovácsoltvas akasztó köténynek, konyharuhának, stb.
A kamra igazi spájz, tele polcokkal, és még itt is fellelhetünk egy asztalt.
A gardrob tömve van a család holmijaival. Zömében kabátokat, lábbeliket, hideg időben használatos ruházatot találunk itt, na meg korcsolyákat és úszó felszereléseket.
A lakás kellemesen rendetlen, és a tisztán tartott otthon illata lengi be.

………………………………………………………………………………………………………….

Anna, 1.

Budapest, 1923. augusztus második fele. Az időjárás túlságosan hűvös, még ahhoz képest is, hogy a nyár vége felé járunk. Nagyjából 10 fok lehet, délelőtt van, mindjárt ebédidő. Szikrázóan süt a nap, furcsa ez a hideg.
Középmagas, ereje teljében lévő, közel 50 év körüli férfi halad sietősen Budapest egyik belvárosi kerületének utcáin. Óvatos, maga előtt talicskát tol, a talicskában pedig neje próbál valahogy megmaradni, aki úgy érzi, hogy kisbabája nagyon gyorsan világra akar jönni. A legközelebbi kórházba tartanak. Hétfő van, de szerencsére nincsenek sokan az utcán, lehet haladni. Lakásukhoz közel, pár utcányira kell csak elérni, és mindjárt ott lesznek. Hogy jutott az eszükbe a talicska …? Ez volt kéznél a műhelyben és így legalább nem kell gyalogolni. A férje mindig kitalál valamit 🙂
Vajon ez is kisfiú lesz? Vagy születik még egy kislány? Milyen jó lenne már a kezükben tartani …

Végre odaérnek, a másodikra kell menni. Lift nincs, muszáj gyalog feljutni. Az apa legszívesebben ölbe kapná imádott feleségét, de az tiltakozik. Inkább csak hadd támaszkodjon rá, legyen mögötte vagy mellette. A legjobb belekapaszkodni és érezni az erejét, ahogy könnyít a súlyán. Már csak pár lépés és fent vannak. Amíg férje orvost kerít, a kismama nekitámaszkodik a falnak, egy újabb fájdalom görnyeszti össze.
Gyorsan érkezik az orvos, Mária hamar a szülőágyon találja magát. A szokásos vizsgálat és egy meglepő eredmény: az újszülött mégsem jön olyan gyorsan, mint ahogy azt érezte. Ez volt az első babánál is. Hosszú órák elteltével, csaknem egy egész napnyi vajúdás után hozza világra kilencedik gyermekét, Annát.

Már a kórteremben vannak, mikor végre hozzák a babát. Annának fekete haja, pufók kis arcocskája és hófehér bőre van. Apró vonásai olyanok, mint az édesapjáé, nagyon hasonlít rá. Selyem bőre viszont édesanyjától származó öröksége. Nagyon szép kisbaba. Jó súlyban van, egészséges. Alszik, látszólag semmi sem billentheti ki édes álmából. Bizonyára érzi már, hogy szülei, leginkább édesanyja karjában lenni a legjobb érzés a világon. A felnőttek már el is felejtettek minden nehézséget, melyek születése útjában voltak, és csak gyönyörködnek.

Az újszülött életének első nyolc napját anyukájával együtt a kórházban tölti, mert édesanyja meglehetősen legyengült állapotban van. Viszonylag későn, 38 évesen adott életet ennek a gyermeknek. Sok vért veszített és kimerítette a szülés. Szervezetét megviselte a terhesség, a gyermeknevelés, a házimunka és a családi programok alig hagytak neki pihenőt. Éppen ideje volt már, hogy Anna megérkezzen.
Nem számított rá, hogy még képes teherbe esni, így Annát a Jóisten ajándékának tekinti és nagyon boldog, hogy újra babázhat. Az ő szigorú, gondterhelt és nem sok érzelmet mutató Tónija is boldog volt, mikor megtudta, hogy ismét bővül a család. A műhely meg csak fog hozni annyit a konyhára, hogy mindenük meglegyen, ami csak szükséges – gondolta. Nincs okuk panaszra, hiszen igazán jól élnek. Tóni sokáig fog még tudni dolgozni, és olyan ügyes. Rengeteg megrendelése van, szeretik a munkáját, mert becsületesen és jó áron dolgozik. Egyik üzlet hozza a másikat, remélhetőleg így lesz ez Anna nagykorúságáig is. Biztos azért adta nekik őt az Ég, hogy még egyszer átélhessék ezt, még egyszer legyen kisbaba a háznál, ami semmihez sem fogható csodálatos érzés. Hogy becézik majd? Mit fognak szólni hozzá a testvérei? Milyen lesz, amikor már cseperedik és egyre több mindent ért? Ezernyi boldog kérdés merült fel benne.
Ez alatt az egy hét alatt csak férje látogatja, gyerekeket sajnos nem engednek be a kórházba. Szülei vidéken élnek. Egyéb látogatójuk nincs, így sokat vannak kettesben csöpp kislányával. Anna nagyon jól szopó, sokszor éhes kisbaba. Mária eteti is, ahogy tudja, miközben igyekszik sokat pihenni. Végre tud aludni, ha pedig ébren van, akkor sétál és levegőzik a kórház teraszán. Most már neki is van étvágya, mindent megeszik, amit elé raknak. Tóni hozza a finomságokat a cukrászdából, de meglepte vajas kiflivel is, ami a kedvence. Testileg és lelkileg is készül a hazamenetelre. Minden vizit után várja az orvos engedélyét és végre a nyolcadik napon meg is kapja: másnap elhagyhatják a kórházat. Ujjong az örömtől, hiszen nagyon hiányoznak már neki a gyerekek és az otthona.

A honlapon megjelenő képek forrása: https://pixabay.com/hu/